Tájépítészként, egyetemi oktatóként, a hely, s az ifjú szellemek formálásának lehetősége számomra óriási ajándék, de egyben felelősség is. Hiszem, hogy ebben a folyamatban a művészetnek helye van. Vallom, hogy a megformált térnek maximálisan illeszkednie kell a környezetéhez ökológiailag, ökonómiailag és funkcionálisan egyaránt, azonban sosem hiányozhat belőle a spiritualitás, humánum vagy művészet, mely aztán megteremti, vagy tovább erősíti a hely szellemét. Munkáimban törekszem arra, hogy teret engedjek a mindenhol ott lapuló történetnek, s felerősítsem, amit a hely mesélni akar nekünk. Ennek eszköze a tisztaság, s – paradox módon – egy jó értelemben vett eszköztelenség, amely azonban nem jelenthet személytelenséget. A funkcionalitás és esztétika „sterilitásába” igyekszem beleszőni kérdéseket, gondolatokat, melyek talán segítenek kapcsolatot teremteni a Hellyel, s talán ezen keresztül egy kicsit önmagunkkal is.