- október 15-én a MATE Budai Campusán rendeztük meg a „Tájak, emberek, kapcsolatok” című ünnepi konferenciát Jámbor Imre professzor 80. születésnapja alkalmából.

A rendezvényen egykori és jelenlegi kollégák, tanítványok, pályatársak és barátok idézték fel Jámbor Imre gazdag szakmai és oktatói életművét, valamint annak máig érezhető hatását. Az előadások és személyes köszöntések nemcsak egy jelentős életpálya állomásait mutatták be, hanem azokat a szakmai gondolatokat és emberi kapcsolatokat is, amelyek több generáció tájépítészeit kötik össze.

Az ünnepi alkalomra készült el „A tájépítészet kora – Tanulmányok és esszék a 80 éves Jámbor Imre tiszteletére” című kötet, amelyet Jánosiné Perneczky Sárával közösen szerkesztettünk. A könyv létrehozása hosszú és intenzív munka eredménye volt, ezért különösen nagy öröm és büszkeség számomra, hogy a konferencián már kézbe is vehettük.

A kötet szerkesztési koncepciójának kiindulópontját Jámbor Imre meghatározó kutatási területeinek továbbélése és kortárs hatása adta. A tanulmányok azt mutatják be, hogyan élnek tovább az általa kutatott és oktatott témák a mai tájépítészeti gondolkodásban, a szakmai gyakorlatban és az újabb generációk munkájában.
A kiadvány Jámbor Imre szakmai és oktatói munkássága előtt tiszteleg, miközben átfogó képet nyújt a tájépítészet történeti értékeiről, jelenkori feladatairól és jövőbeli lehetőségeiről. A tanulmányok a kertművészet hagyományaitól a kortárs városi környezet alakításáig terjedő témákat dolgoznak fel.

Bemutatják a reneszánsz kertek örökségét, a Városliget kétszáz éves történetét, valamint a zöldfelület-rendezés és a települési zöldinfrastruktúra fejlődését. Kiemelt figyelmet kap a természetközeli kerttervezés, a városi vadon szerepe, továbbá a 21. századi városi közterek kihívásainak, trendjeinek és perspektíváinak vizsgálata.
A kötet Jámbor Imre tanszéki és tanszékvezetői tevékenységét is felidézi, hangsúlyozva az oktatás és a szakmai értékteremtés jelentőségét. A magyar és nemzetközi nézőpontokat egyesítő tanulmányok a tájépítészetet a kulturális örökség megőrzése, az ökológiai szemlélet és a fenntartható településfejlesztés összefüggéseiben mutatják be.
A 4D Könyvek sorozat részeként megjelent kötet mostantól digitálisan is szabadon elérhető:
https://press.mater.uni-mate.hu/1180
Szeretettel ajánlom mindenkinek, akit érdekel a tájépítészet múltja, jelene és jövője.

Köszönet a kötet létrejöttéért:
- MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet – a megjelenés támogatása
- MTA Tájépítészeti Albizottság – lektorálás
- Almási Balázs & Jánosiné Perneczky Sára – szerkesztők
- A kötet szerzői:
Szilágyi Kinga
Fekete Albert
Szloszjár György
Báthoryné Nagy Ildikó Réka
Almási Balázs
Richard Stiles - Körmendi Imre – olvasószerkesztés
- Schuszter Viktor – arculat
- Veréb Géza – tördelés

