Véget ért a 15. – az immáron jeles hagyománnyal bíró – Várostervezési Napok. Idén hat különböző szak hallgatói vettek részt a versenyen; építőmérnökök, közlekedésmérnökök, építészmérnökök, településmérnökök, tájépítészek és építőművészek.
Ugyan hallgatóink már a kezdetektől részt vesznek a versenyben, mégis idén történt meg először, h az egyetemünk a konzulensi státusz mellett a zsűriben is képviselhette a tájépítészetet! Jelentős lépés ez a szakmánknak, s jól szimbolizálja a kortárs trendeket. Ugyan az arányokon (végig nézve a neves zsűritagok névsorán alant) talán érdemes a jövőben még változtatni valamelyest, de a lábunk, már az ajtórésben Sőt, igazából az arány is már egész jó, ha beleszámoljuk a rendezvény fővédnökét, a zsűri elnökét is, aki ugyan a közlekedéstervezés egyik hazai nagy guruja, mégis, végzettségét tekintve ő is tájépítész.
Az pedig külön megtiszteltetés, h én képviselhettem az egyetemet ezen az izgalmas eseményen
A 2024-es VTN zsűribizottsága:
Ekés András – Várostervezési Napok fővédnöke, a zsűri elnöke – Ügyvezető
Mobilissimus Kft.
Erő Zoltán – Budapest Főépítésze
Horváth László – Projektmegvalósítási igazgató – BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt.
Badalay Endre – Közlekedési igazgató – Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft.
Takács Miklós – Közlekedéstervezési igazgató – FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt.
Albrecht Ute – Ügyvezető – Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft.
Szilágyi Tibor – Fejlesztési és beruházási főigazgató – MÁV Magyar Államvasutak Zrt.
Dr. habil Almási Balázs DLA, PhD – Egyetemi docens
MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet
Dr. habil Alföldi György DLA – Dékán – BME – Építészmérnöki Kar
Dr. Tóth János – Egyetemi docens, tanszékvezető –
BME – Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék
Dr. Orosz Csaba – Egyetemi docens – BME – Út és Vasútépítési Tanszék
1. Helyezett ”E” csapat: Tóth Bence, Mészáros Ádám, Egressy Benedek Regő, Magassy Eszter Réka, Gál Áron, Csuvár Botond
2. Helyezett ”B” csapat: Gorzó István Márton, Gellér Mikó Donát, Zsuk Anna, Gellei Réka, Zsolnai Anna, Szomorjai Barnabás
3. Helyezett ”F” csapat: Tar Márton Péter, Mészáros Máté, Fütty Mietta, Temesváry János Zsolt, Seesink Dániel
Az első nap délelőttjén szakemberek kíséretében a versenyzők bejárták, és megismerték az idei tervezési területet; Pesterzsébet Felső Hév-állomás, a Gubacsi-híd és a Francia-öböl környékét.
Fotók: Nánai Zsombor